Kedves volt férjem! Megérdemeltük.

Kedves volt férjem! Megérdemeltük.

2017. 10. 17.

pexels-photo-67442-large.jpeg

 

Kedves Volt Férjem!

Ezt a bejegyzést a történetünk ihlette. 

Tudom, talán igazságtalannak érzed, hogy a történtünket én mutatom be, így biztos izgulsz, hogy majd egyoldalú lesz és részrehajló. Kérlek, ettől ne tarts. 

Ez a bejegyzés nem azért kívánkozott ki, mert bármelyikünknek harag van a szívében, bárki a hibást keresné vagy semmissé akarná tenni az együtt töltött éveinket. 

Ez a bejegyzés - a válásunk után kettő és a kapcsolatunk megromlásának ötödik évében - arról szól, hogy megértsük, mit tett értünk az elrontott házasságunk, hogyan tudunk a megéltekért hálásak lenni.  

Ha az együtt töltött majdnem tíz évünket egyben nézzük, akkor inkább mondanám, hogy nem volt jó a házasságunk. A szép történések emlékei nem voltak folyton túlerőben. Az utolsó három évben a nehézségek, a sérelmek és a nézeteltérések győzedelmeskedtek minden addigi jó felett. Számomra.

Egy kapcsolat bukását okozó kudarcot beismerni mindig rohadtul nehéz. Az emberek nem szeretnek kudarcot vallani.
De a kudarc rajtunk múlott, mindkettőnkön és beismertük. Kudarcot vallottunk férjként és feleségként.

A házasságunk utolsó három évében már egyáltalán nem építettük egymást, nem hoztunk ki jót egymásból, nem támogattuk egymást, nem emeltük egymást és nem voltunk egymás lelki társai. Talán még egymás társai sem. 

Hosszú idő kellett, amíg megtanultam nem haragudni. Nem haragudni magamra és nem haragudni rád. 

Haragudtam a feleslegesnek ítélt, elvesztegetett idő miatt.
Haragudtam a hazugságok miatt.
Haragudtam a bennem lévő sok-sok hiányosság miatt.
Haragudtam az elszalasztott lehetőségek miatt. 
Mindkettőnkre haragudtam. 

Ez a harag elmúlt, és mára a gyásznak sincs semmi nyoma. 

Jó ideje azzal az elfogadással élek, hogy 35 éves, elvált, gyermektelen nő vagyok és ezt végre teljesen normális és elfogadható ténynek tartom. Nekem ezt hozta az életem. Megtanultam hálát érezni ezért az életútért. 

Gyermeki lélekkel és romantikus filmeken nevelkedett lelkesedéssel hittem még tíz éve, hogy a házasságok örökkön-örökké tartanak. Pont, mint a mesékben.
Nehezen fogadtam el a válásunk gondolatát, mert végtelen makacssággal ragaszkodtam a szürreális elképzelésemhez: ahhoz, hogy az élet előre megtervezhető. 

Tudom, hogy jó ötlet volt elválni.
Tudom, hogy többek és jobbak és talán bölcsebbek is lettünk azóta.

Ezt a házasságot mi ketten rontottuk el.
Mert nem figyeltünk egymásra és nem tettünk eleget egymásért.
Nem éreztük fontosabbnak a másikat a saját boldogulásunknál és nem szőttünk közös terveket egy közös jövőre vonatkozóan. Csak voltunk és éltünk, mint hal a vízben. 

A megélt és talán soha ki nem engesztelt sérelmeink miatt panaszkodni most már teljesen felesleges, de remélem te is tanultál annyit a házasságunkból, mint én: tenni kell érte minden egyes nap. Éreznie kell a másik felednek, hogy ő a legfontosabb a világon, hogy támogatod és szeretgeted pontosan úgy, ahogy van.
Talán ezt mi nem tettük meg.
Talán sok olyan dolgot tettünk és vállaltunk, amit azért tettünk és vállaltunk, hogy másoknak megfeleljünk, hogy egy látszatot fenntartsunk. Egy olyan látszatot, amiről pontosan tudtuk valahol a szívünk mélyén, hogy hamis.
De fenntartottuk, amíg fenntartható volt. 

Minden veszekedésünkből megtanultam valami nagyon rosszat saját magamról.
Azóta is azon dolgozom, hogy jobban megértsem ezt a fajta rossz énemet. Azért szeretném megérteni és leküzdeni a saját gonoszságomat, hogy soha többet ne okozzak vele kárt magamnak és a szeretteimnek. Remélem te is ezen az úton jársz, hogy megértsd mi miért történt velünk, mi miért történik azóta is az életünkben. 

Nem maradunk barátok, mert a házasságunkban sem voltunk barátok, de az életünk egy jelentős hányadát mégiscsak együtt töltöttük, aminek több jó oka is volt.
Meg kellett tanulnunk, hogyan megy tönkre egy kapcsolat, hogy soha többé ne fordulhasson ez elő velünk.
Meg kellett tapasztalnunk, hogy a szeretet hogyan hal el szépen, lassan, fájdalmasan és megtudtuk, hogy milyen könnyen be lehet fejezni valamit, ami már csak fájdalmat okoz. 

Remélem az életed boldog. Nem felszínesen boldog, hanem igazán boldog. Az enyém az.
Még sok mindennel kell megküzdenem, de végre megértettem, hogy nekem kell küzdenem saját magamért, mert mástól nem várhatom a megmentést. Nem mentenek meg minket. Csak mi tehetjük jobbá az életünket, kapcsolatainkat. 

Remélem tanultál a hibáidból. Én nagyon sokat tanultam az enyéimből.
Először feldolgozhatatlanul sok hibának tűnt, érthetetlen és kusza volt minden a fejemben, a szívemben és a magába zuhant lelkemben. Egyedül nem tudtam kibogozni. De mertem segítséget kérni. Remélem te is így tettél. Remélem te is segítesz magadnak egy jobb önmagaddá válni. 

Örülök, hogy volt értelme a kapcsolatunknak, örülök, hogy tanulhattunk egymástól és örülök, hogy elengedtük egymást, hogy boldogok lehessünk. 

Megérdemeltük.

Megérdemeltük egymást. 

Megérdemeltük a szépet.

Megérdemeltük a vitákat.

Megérdemeltük a válást. 

Megérdemeltük a boldogság lehetőségét. 

2017. 10. 17. Tovább

A bejegyzés trackback címe:

http://baliskatus.com/api/trackback/id/tr1313002848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.