Le az önsajnálattal!

Le az önsajnálattal!

2017. 11. 23.

marcos-luiz-photograph-292744.jpg

Na elmondom mi van.

Nem anyád a hibás az életedért. És nem is az apád. Nem a nagyszüleid tettek tönkre. Nem a férjed, feleséged, volt-férjed, volt-feleséged tehet róla. Nem a főnököd vagy az az idegesítő kollégád a bűnös. Nem a szomszéd a hülye és nem az uncsitesód a szemét. Nem a gyereked az idióta. Nem a világ a hibás. Nem a politikusok, a gazdasági helyzet vagy a történelem rontják el az életedet.

Akármi is legyen most veled, akárkivel is élsz, akármit is dolgozol, akármivel is gyötrödsz, mind-mind-mind te magad hoztad ezt össze.

Lehet hibáztatni a fél világot az életünkért. Persze, hogy lehet. A világ a hibás. Csúnya, gonosz világ.
De ha ezen a vonalon megyünk tovább, akkor egyvalamiben biztosak lehetünk: abban, hogy nem fog változni semmi.
A világot nem tudjuk megváltoztatni (könnyen), de önmagunkat igen. Persze ez sem könnyű feladat, de itt legalább érhet minket sikerélmény.

2015-ig én is azzal voltam elfoglalva, hogy mindenkit hibáztassak a saját életemért.

A szüleim rosszul neveltek. A férjem nem ért meg. A főnököm bolond. A világ egy rossz hely. Mindenki hibás volt. Mindenki csak én nem.
Nem bírtam belenézni a tükörbe és azt mondani magamnak, hogy "Katus, ezt jól elbasztad!".
Helyette sajnáltattam magam és mindenki másra próbáltam nyomni a felelősséget a saját elcseszett dolgaimért.

Emlékszem arra a pillanatra, amikor ezt végre megértettem. Egy Csernus könyv egyik mondata ihletett meg és kapcsolta át az első kapcsolót a fejemben:
MINDEGY, HOGY MI VAN AZ ÉLETEMBEN, AZÉRT ÉN VAGYOK A FELELŐS.

Durva megérkezés volt.
Én vagyok mindenért a felelős. Azért ez elég durva.
Még durvább, hogy 32 évesen kell erre rájönnöm :) De ugye, jobb később, mint soha.
Szóval ott és akkor megértettem, hogy az én életem, az én felelősségem. Aztakurva.

Valahol itt hagytam abba az önsajnálatot és mások hibáztatását. És tudjátok mire jöttem rá?

A szüleim tök jól neveltek. A világ összes szeretetét, ami bennük volt, nekem és öcsémnek adták és örökké hálás leszek nekik ezért (is).
A főnökeim nem rossz emberek, csak olyan vezetői stílusuk volt, amit én nem szerettem.
A volt-férjem is megpróbált mindent, hogy jó férjem legyen, csak hát nem működtünk túl jól együtt. Van ez így.
A szomszédom sem direkt alakítja az életét úgy, hogy csak este tízkor legyen ideje mosni. (ratatatatatatatatatatatatatatata - ez a mosógép hangja, ahogy táncol :)).

Semmi - hangsúlyozom - SEMMI nem fog történni az életedben úgy, ahogy szeretnéd, amíg nem állsz a sarkadra, nem nézel a tükörbe és mondod el magadnak, hogy "én vagyok ezért az egészért a felelős".
Ja és nem elég ám csak úgy mondogatni ... el is kell hinni és meg is kell érezni ezt.

Nem vezet boldog élethez, ha másokat hibáztatsz a testsúlyodért, az anyagi helyzetedért, a kapcsolataid alakulásárért.

Amíg másokat hibaztatsz felmented magad a cselekvés alól.

Amíg anyád a hibás, addig te nem fogsz semmit sem tenni, hiszen ha anyád a hibás, a megoldást is tőle várod. Hát várhatod.

Mások ritkán oldják meg a mi problémáinkat, a mi életünket.

Szar ügy, de ez tényleg így van:
vagy te nekiállsz megoldani a saját gondjaidat, problémáidat, életedet akadályozó tényezőket, vagy nem fog történni semmi és leélsz egy olyan életet, amiben mindenki más hibás volt, csak te nem. És ezzel együtt lehet, hogy mindenki boldog is volt, de te nem.

Nehéz megtenni ezt a bizonyos első lépést és még nehezebb önként a változás útjára lépni.
Hogy miért?
Mert a változás MINDIG konfliktussal jár.
És ki akar önként konfliktust, ugye?
De máshogy nem fog menni.

Te döntöd el: maradsz az önsajnálat mocsarában vagy kimászol onnan.

Ha inkább kimásznál, de félsz, hogy egyedül nem megy, kérj segítséget!
Coachtól, pszichológustól, már kimászott emberektől, kinezológustól, természetgyógyásztól, jóstól ... mindegy, csak kérj segítséget.

Az önsajnálat mocsara ugyanis, rettttttenetesen ragaszkodik hozzád. Nagyon szeret téged és lássuk be, te is ragaszkodsz hozzá. Nehéz valamit otthagyni, amiben már - akár évtizedek óta - élsz, éldegélsz. De te döntöd el, hogy megéri-e megpróbálni ... 

És ahogy ma reggel D. Tóth Kriszta cikkében olvastam a wmn.hu-n:
(teljes cikkhez katt a képre)

kepkivagas_1.JPG

2017. 11. 23. Tovább

A bejegyzés trackback címe:

http://baliskatus.com/api/trackback/id/tr3813351069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.